Digitalizációs technológiák, Kiber-fizikai rendszerek… Még is ki ne szeretné átfogóbban megérteni az ipar 4.0-át? A következőkben érthető nyelven és lényegre törően mutatjuk be mindazt, amit esetében tudni érdemes.

Az Ipar 4.0 mondhatjuk, hogy maga a jövő

A “technológia” – ha nevezhetjük így – elsődleges célja, hogy létrehozzon olyan „okos” gyárakat ahol a termelési folyamat, valamilyen módon önállóan működik. Természetesen ezt egy számítógép-vezérelt rendszerrel lehet irányítani, ahol a különböző elemek hálózatba vannak kapcsolva és kommunikálnak egymással.

Ez tulajdonképpen egy technológiai forradalom, melyet a 4. ipari forradalomként tartanak számon.

Ebben a folyamatban elsősorban a gazdaságban, az IT területén és az iparban dolgozó szakemberek vesznek részt. Maga a technológia igénybe veszi a felhőalapú informatikai megoldásokat, a fejlett mesterséges intelligenciát, majd adatgyűjtést végez és ez alapján dolgozza ki a korszerű, innovatív termelési elveket.

Az Ipar 4.0 Mintagyárak kiemelt projekt

Ez a program lehetőséget teremt a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára, hogy korszerű tapasztalatokkal és innovatív gyakorlati tudással gazdagodjanak. A projektben olyan cégek vehetnek részt, akik a feldolgozóiparban tevékenykednek, és jelen vannak a Közép-magyarországi régión kívüli is. A program során Mintagyárakat és különböző technológiai központokat látogatnak meg, ahol megismerhetik a legkorszerűbb technológiákat és magas fokú szakértelemre tehetnek szert.

A projekt tulajdonképpen egyfajta oktatás vagy kurzus, ahol a résztvevők hasznos információkkal gyarapíthatják tudásukat, melyet később felhasználhatnak a vállalkozásuknál.

Lehetőségük lesz pl. a termelési költségeik csökkentésére, lerövidíthetik a gyártási folyamatokat, nagyobb termelékenységet valósíthatnak meg. Ennek köszönhetően bővíthetik termelésüket és újabb piacokat hódíthatnak meg. S ami a legjobb, hogy ez a projekt a résztvevők számára teljesen ingyenes, valójában csak időt kell befektetni (ami körülbelül 4-5 hónap) az érdemi tudás megszerzéséhez. Ahhoz, hogy vállalkozásával részt vehessen ebben a kiváló programban, nincs más dolga mint regisztrálni az Ipar 4.0 weboldalán, ahol mindössze egy önértékelési kérdőívet kell kitöltenie.

AJÁNLÓ:  Csarnoképítés és csarnokfejlesztés

Ipar 4.0 – a jövő termelése sátorcsarnokokban?

Mint ahogy fent említettük az Ipar 4.0 Mintagyárak kiemelt projektje kiemelten hasznos program a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára. A résztvevők rendkívüli gyakorlati tapasztalatokkal gazdagodnak, melyet be tudnak építeni jövőbeli tevékenységük során. Tehát a sikerhez már nincs is másra szükség, mint egy tökéletes telephelyre.

Erre nyújthat kiváló megoldást a korszerű, moduláris szerkezetű sátorcsarnok.

Ezek az ingatlanok lehetővé teszik az egyedi tervezést, így nem mindennapi módon igazodnak az ügyfél igényeihez. Különböző típusai léteznek, melyek közül a legnépszerűbbek a könnyű szerkezetű ponyvasátor, illetve a masszív fémlemezekből készült lemezcsarnokok.

Néhány dolog azonban mindenképpen közös bennük, ez a gyors kialakítási, könnyű szét- és összeszerelési folyamat.

Továbbá meglehetősen költséghatékony megoldásnak számítanak a hagyományos épületekkel szemben, így szabad pénzeszközeit a szakmai tevékenységébe fektetheti. A sok papírmunkára sem lesz gondja, mindössze néhány engedély szükséges a felépítéséhez. Mindemellett egyszerűen felszerelhetők a szükséges kiegészítő elemekkel: fűtési- és hűtési berendezésekkel, szellőző nyílásokkal, speciális megvilágításokkal, ablakokkal, tolóajtókkal, válaszfalakkal.

Mivel az épületszerkezetben nincs szükség tartóoszlopra, így maximálisan kihasználhatja a tágas belső teret is. A könnyűszerkezetes sátorcsarnokok minimális karbantartást igényelnek, így lehetővé teszik Önnek, hogy teljes erőbedobással fókuszáljon szakmai tevékenységére.

Kérje elképzeléseihez árajánlatunkat az alábbi felületen:

    (nem kötelező mezők)

    Csarnok mérete - m²: