A mai rohanó világban gyakran előfordul, hogy egy gyors és hatékony megoldásra van szükség eszközeink, gépeink, valamint járműveink tárolása céljából. Azonban egy hagyományos épülete kialakítása még lendületes tempó mellett is több hónapot igényelhet. Van azonban megoldás!

Elérkezett az idő, hogy hazánkban is elterjedjenek a korszerű, gyors kialakítású, mégis időtálló szerkezetek, melyek meghódítottak a raktárpiacot a világ számos pontján.

De milyen konstrukcióról beszélünk valójában? A válasz nyomban kiderül!

Ezért kiváló befektetés egy modern könnyűszerkezet raktár

A kereskedelmi és ipari sátrakat, azaz a könnyűszerkezetes raktárakat teljesen egyedi, személyre szabott módon készítik. Ez azt jelenti, hogy amikor valaki egy ilyen jellegű tárolóépület kialakítása mellett dönt, szorosan együtt fog vele működni a vállalkozó annak érdekében, hogy az összes szükséges funkcióval rendelkezzen az adott raktárcsarnok.

Szinte bármilyen méretű pavilont készíthetünk, melyek megfelelnek sokféle kereskedelmi és ipari tárolóprojekt befogadására.

Leendő mobil csarnokunkhoz szükség szerint hozzáadhatunk opcionális funkciókat is, mint például az extra PVC bevonatos vagy UV stabilizált ponyva, illetve a speciális ajtók.

Ezen felül, előállításuk során kiváló, mérnöki szolgáltatások állnak rendelkezésre a szél- és hóterhelésre vonatkozó előírások betartásának érdekében.

Az egyedi tervezhetőség mellett a könnyűszerkezetes raktárak természetesen számos további előnyt kínálnak: tarts velünk és ismerd meg ennek az innovatív épületszerkezetnek a további sajátosságait is!

Tartósság és energiahatékonyság

Az innovatív raktárcsarnokok ipari minőségű, horganyzott acélból és szövetből készülnek, amelyek égésgátló tulajdonságokkal rendelkeznek. Nehezen sérülnek meg, ráadásul szakadásállóak is egyben.

A masszív szerkezet ellenére könnyedén szét- és összeszerelhetőek, így bármikor áthelyezhető a raktárhelyiségünk A-ból B-be.

A minőségi anyagok garantálják, hogy a sátor csarnok ellenáll az eső- szél, jégeső okozta károknak, így nem fognak kellemetlen meglepetések érni használat közben (pl. penészesedés).

A modern kivitelezésnek köszönhetően az átlátszó beépíthető anyagok lehetővé teszik a természetes fény fantasztikus kihasználását, mely által csökkenthető az áramszükséglet és a havi rezsiköltség.

AJÁNLÓ:  7 indok, amiért a beton csarnok elavult megoldássá vált

Az energiahatékonyság és az egyszerű kialakítás által, ezek a PVC sátor szerkezetek akár négyszer olcsóbbak is lehetnek mint a hagyományos raktárépületek.

Időtálló épület építési engedély nélkül?

Az ipari raktárak kialakítása általában komoly szakembereket, mérnököket, építőipari személyzetet és építési engedélyeket igényelnek. Egy pavilon felépítése viszont gyors és egyszerű, s nem kell heteket várni a szükséges papírokra sem, hogy elindulhasson a sürgető projekt. Ugyanis elegendő egy sátorkönyvet vezetni.

A ponyvasátor acélszerkezete által kifejezetten tartós, azonban lényegesen olcsóbb mint a hagyományos anyagokból készült épületek. Továbbá egyedülálló védelmet biztosít az időjárás ellen is.

Nemcsak menedéket nyújtanak az esőtől, a jégtől, hóeséstől, vagy a nap káros ultraibolya fényétől, hanem kényelmes munkakörnyezetet biztosítanak, amely elősegítheti az alkalmazottak kiemelkedő termelékenységét is.

Megfelelő kialakítás mellett kiváló összhangban van a külső időjárási viszonyokkal: télen melegebb, nyáron hűvösebb belső hőmérsékletet nyújt.

Miért is ne mentesítenénk hát magunkat a felesleges, idegőrlő papírmunkáktól és választunk egy olyan időtálló, ugyanakkor pénztárcabarát könnyűszerkezetes raktárat, mint amilyen egy bármikor szétszedhető sátor?

Tágas raktár sátor, mely igazodik az árukészletünkhöz

Egy ponyvás sátor, kialakítása révén kifejezetten könnyen áttekinthető. Ez azt jelenti, hogy általában nem támaszkodnak belső tartóoszlopokra vagy huzalokra, hanem szélesen nyitott, tágas belső terekkel rendelkeznek.

Könnyedén alakíthatóak, szinte bármilyen speciális igényhez. Ez által kiválóan alkalmazkodnak az árukészlet sajátosságaihoz. Továbbá a hagyományos csarnokokkal szemben, itt nem fogják hátráltatni az áru, a gépek, illetve a nyersanyagok ki- és be mozgatását a felesleges tartó, valamint támasztó elemek.

Végezetül, a befektetett eszközök pedig nem fognak kárba veszni, ugyanis az anyagok nem sérülnek meg egy esetleges átépítés, áttelepítés során.

Lehetséges ezt még fokozni?

Amennyiben tehát bővíteni tervezi a termelését és árukészletét, van egy kiváló hírünk: a raktárát is ugyanilyen intenzitással, könnyedén, s gyorsan bővítheti vagy átalakíthatja egy könnyű szerkezetes csarnok segítségével. További kérdésekkel, árajánlatért vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén.

AJÁNLÓ:  Sátorcsarnok télen-nyáron a legkülönbözőbb sporttevékenységekhez

Kérjen tőlünk árajánlatot és 24 órán belül válaszolunk Önnek!

    (nem kötelező mezők)

    Csarnok mérete - m²: