Mivel a legtöbb mezőgazdasági vállalkozás különböző eszközökkel, igényekkel és rendszerekkel működik, ezért óriási kihívás számukra a legpraktikusabb tárolási lehetőségek felkutatása. 

Azonban, az előre gyártott csarnokok lehengerlő rugalmasságával kevesen tudnának versenyre kelni. És Ön is hamarosan be fogja látni, hogy ennek a konstrukciónak az előnyei, minden más lehetőséget képesek felülmúlni.

Máris kitérünk rá, hogy miért!

Előregyártott csarnok, és ami vele jár

Nem csoda, hogy az előregyártott csarnokok, napjainkra már a világ minden táján megtalálhatók!

  • Modulárisak, ezért bármikor könnyedén bővíthetőek.
  • Széles, nyitott, tágas területet biztosítanak.
  • Ellenállnak a zord időjárásnak, a hóterhelésnek és a heves szeleknek.
  • Jellemzően alumíniumból és PVC fóliából készülnek, így az alacsony súlyuk miatt, minimális szállítási költségekkel és munkálatokkal jár a mozgatásuk.

Ráadásul, szinte bárhová felállíthatók!

Ugyanis nincs feltétlenül szükség arra, hogy Ön tartósan megbolygassa a talajt vagy a környező területeket. A konstrukció könnyedén felépíthető és lebontható, anélkül, hogy különleges körülményeket igényelne.

Kiválaszthatja a pontos méretet, azt, hogy szeretne-e oldalfalakat, világítást, padlóburkolatot, vagy éppen extra ajtókat.

Ennek köszönhetően, még a targoncák, teherautók és más nehézgépek is egyszerűen bejuthatnak a létesítménybe. Ön pedig hatékonyan megvédheti a berendezéseket, eszközöket, valamint a személyzetet – a kültéri viszonyoktól.

De, hogyan kapcsolódik mindez a mezőgazdasági ágazatban dolgozók igényeinek kielégítéséhez? Mire is használható egész pontosan egy ilyen épület?

Takarmánytárolás

Egy előregyártott csarnok segítségével tetszés szerinti mennyiségű gabona vagy széna számára teremthet szakszerű tároló helyet, mindössze pár hét leforgása alatt. Továbbá, ez a moduláris szerkezet más gazdasági épületekkel (például: állattartó telep) is nagyszerűen összevonható. Ennek okán, szinte bármilyen konfiguráció létrehozható.

A konstrukció biztosítja a természetes szellőzést, hatékonyan megelőzi a páralecsapódást és szárazon tartja a takarmányt. Mindazáltal óvja a baktériumoktól, valamint a penészedéstől – megőrizve annak eredeti minőségét.

Állattartás és tenyésztés

Mindannyian jól tudjuk, hogy – a gazdaság aktuális méretétől függetlenül – mennyire fontos és kihívásokkal teli folyamat az állatállomány egészségének megőrzése. Azonban egy modern és tartós előregyártott csarnok képes rá, hogy maximális biztonságot nyújtson a benne tartózkodók részére.

AJÁNLÓ:  Mi az az ipar 4.0 és mi köze a sátorcsarnokokhoz?

Szarvasmarhák, sertések, baromfik, nyulak elhelyezésére egyaránt alkalmas. Ráadásul, egy opcionálisan felszerelhető HVAC-rendszer, még azt is lehetővé teszi, hogy a hőmérséklet pontosan azon a szinten maradjon, ahol a legideálisabb.

Az előregyártott csarnok tehát egyaránt gondoskodhat:

  • A megfelelő szellőzésről.
  • A természetes napfény kihasználásáról.
  • Az állatok részére tiszta és stresszmentes élőhely biztosításáról.
  • A betegségek kockázatának csökkentéséről.
  • Illetve az optimális helykihasználási mutatok eléréséről.

Tejipari létesítmény működtetése

Annak ellenére, hogy Magyarországon még nem elterjedt, az előregyártott csarnokokat világszerte alkalmazzák ilyen, és ehhez hasonló célokra is. Ezzel segítve a gazdákat a beruházási költségek jelentős csökkentésében.

Ajánló: 10 terület, ahol munkára fogható egy könnyűszerkezetes csarnokSátorcsarnokok állattartás és állattenyésztés céljából

Komposztáló telep üzemeltetése

Tekintettel arra, hogy az előregyártott csarnokok belső levegőminősége tetszés szerint beállítható és javítható, egy innovatív szellőzőrendszer segítségével Ön tökéletes feltételeket teremthet benne a komposztáláshoz.

Mi több, a természetes szellőzésnek, valamint az időjárási viszontagságokkal szembeni védelemnek köszönhetően, a csarnok már önmagában is hatékonyabbá teszi ezt az eljárást. Csökkenti például a kellemetlen szagokat, illetve a folyamat időtartamát.

A komposztálás egyre nagyobb üzlet. Ráadásul egy fenntartható, barátságos tápanyagutánpótlási gyakorlat, amely jótékony hatással van a környezetünkre. És, mivel a sátorcsarnok szerkezetek szintén fenntarthatóak – így nagyszerű kapcsolatban állnak egymással.

Sürgősen szüksége van hát egy olyan multifunkcionális, értéktartó helyre, amelyet rendezetten, továbbá könnyen hozzáférhető módon alakíthat ki, a saját igényei szerint? Ezesetben, Önnek kétség kívül egy előregyártott csarnokra lesz szüksége!

Kérje elképzeléseihez árajánlatunkat az alábbi felületen:

    (nem kötelező mezők)

    Csarnok mérete - m²: