Az egyre népszerűbb sátorcsarnok konstrukció ideiglenes és állandó épületekként is bárhová telepíthető, majd ezt követően szét- és összeszerelhető egy másik telephelyen – az anyag és a szerkezet károsodása nélkül.
Ezekről az egyszerű épületszerkezetekről elmondható, hogy szinte bármilyen vállalkozás, vagy szolgáltatás esetén alkalmazhatóak. A következőkben be is mutatunk néhány példát.
Ipari alkalmazások, üzemcsarnokok kialakítása
A könnyűszerkezetű sátorcsarnokok rendkívül rugalmas alternatívát jelentenek a hagyományos épületekkel szemben. Mobilis szerkezetek, amelyek ideiglenes vagy állandó épületekként egyaránt bevethetőek.
Nagyon rövid idő alatt telepíthető és megfizethetőbb, mint más építési formák.
A legtöbb vállalatnak a sikeres termeléshez és az optimális piaci részesedéshez ügyelnie kell a költségvetésének hatékonyságára. Amennyiben inkább a tevékenységünkbe, termelésünk fejlesztésébe fektetnénk a szabad pénzeszközeinket, akkor csökkentenünk kell az üzemcsarnokra szánt költségeket.
Egy sátorcsarnok erre kiváló lehetőséget nyújt, tartós, stabil szerkezetű, bármikor áthelyezhető, ugyanakkor pénztárcabarát.
Előregyártott anyagokból készül, így kiváló megoldás egy új gyárterület kialakításához, akár rövid-, akár hosszú távon gondolkodunk. A sátorcsarnok belső terét is könnyedén a tevékenységéhez tudjuk igazítani, ugyanis számos kiegészítő elem beépíthető, valamint a nyílászárók is testreszabhatóak.
Ráadásul a telepítési idő mindössze néhány napba telhet csupán, a kisebb szerkezeteknél.
Műhelyek, szerelő állomások kialakítása
Amennyiben helyhiánnyal küszködünk, az garantáltan hátráltatni fog minket a tevékenységünkben. Ez hatékonyságunk és bevételeink komoly csökkenését eredményezheti. Feltéve, hogy nem tudjuk kielégíteni az ügyfelek igényeit, akár a vállalkozása jó hírneve is veszélybe kerülhet.
A sátorcsarnokok kiváló megoldást nyújtanak az ideiglenes műhelyépületek kialakításához.
A Barracon szakembereinek segítségével mindössze néhány nap alatt megtervezhetjük az ideiglenes szerkezeteket, így gyorsan visszaállíthat a rend a munkafolyamatainkat illetően. Ráadásul a sátorcsarnokok méretei testreszabhatóak, így alkalmazkodnak számos ipari alkalmazáshoz, szolgáltatáshoz.
Bővíthetőek és számos speciális kiegészítő adható hozzájuk, pl. lángálló PVC-tetőkből is készülhetnek, így nem kell aggódnunk a munkatársak egészsége és biztonsága miatt. Világítási, fűtési-, hűtési rendszer is telepíthető, így többé nem jelent problémát a kellemes munkakörnyezet kialakítása.
Mobilis sátrak újrafeldolgozó üzemként
Az újrafeldolgozó (újrahasznosító) vállalatok segítenek abban, hogy a hulladékokat új anyagokká és tárgyakká alakítsuk, illetve optimális módon kezeljük, hogy elkerüljük a környezet károsítását.
Ezeknek a vállalatoknak az a kihívás, hogy nagy mennyiségű, alacsony érték/tömeg arányú, terjedelmes hulladékot tároljanak és kezeljenek.
A hulladékgazdálkodás és az újrafeldolgozás nemcsak felbecsülhetetlen értékű hozzájárulást jelent a környezethez, hanem jövedelmező ipari tevékenységnek is minősül. Ebből kifolyólag a sátorcsarnokok kiválóan alkalmazkodnak ezekhez a tevékenységekhez, kifejezetten alacsony költségek mellett.
Masszív szerkezetüknek köszönhetően magas védelmet nyújtanak a korrozív környezetek ellen, és moduláris felépítésükkel szükség esetén könnyedén kibővíthetőek.
Sátorcsarnokok alkalmazása a kereskedelemben
A szupermarketek sikerének varázslatos képlete a nagy készlet és a széleskörű kínálat, alacsony árakkal. Azonban ezt megvalósítani nem könnyű feladat, ugyanis a tárolás magas költségekkel jár.
A nyereség fenntartásához alacsony árakra (és ezért kisebb árrésekre) van szükség.
A sátorcsarnokok és a hagyományos épületek együttes használatával a szupermarketek nagyon rugalmas módon és alacsony költségek mellett használhatják tároló- és bevásárló helyeiket. Ezenkívül a könnyűszerkezetes sátorcsarnokok mobilisak, így tökéletesek lehetnek termékbemutatókhoz az üzlet épületén kívül, például sportcikkek vagy kerti bútorok prezentálására.
Autók és teherautók kereskedői
A személygépkocsik vagy teherautók kereskedőinek nagy mennyiségű járművet kell tárolniuk és bemutatniuk. Továbbá a műszaki szolgálat nagy helyet igényel a javítás alatt álló vagy javításra váró járművek számára.
Természetesen egyes járművek ideiglenesen tárolhatók a főépületen kívül, de ezáltal nem lesznek védettek az időjárási viszonyokkal szemben. Így a járművek valószínűleg piszkosak lesznek, amikor új vevők akarják szemügyre venni, vagy amikor leszállításra kerülnek a tulajdonosnak.
Az egyszerű és olcsó sátorcsarnokok az összes jármű számára kimagasló védelmet nyújtanak és segítenek tisztán tartani őket. Több kivitelezésben is elérhetőek: például nyitott oldalú szezonális csarnokok, vagy oldalfalakkal ellátott szerkezetek a szélsőségesebb időjárás ellen.